Murányi András emlékére

Szomorúan búcsúzunk Murányi András kollégánktól, aki 2022 júniusában váratlan módon, rövid betegséget követően távozott sorainkból.

András 2016 elején csatlakozott az Assessment Systems csapatához és az elmúlt hat évben aktív és energikus tagja volt közösségünknek.

Nevéhez számtalan ötlet, kezdeményezés és a szervezet számára jelentős projekt kötődik.

András Murányi R&D Director, ITR Product Manager

Szerettük analitikus gondolkodásmódját, formabontó meglátásait és barátságos őszinteségét, illetve azt, hogy minden feladatán lelkesen és megbízhatóan dolgozott – még akkor is, ha nehezített pályán kellett mozognia.

Egy olyan világban, ahol a munkavállalók többsége nem marad 6 évig egy cégnél, András különösen nagy kincs volt: rengeteg mindenre emlékezett, hogy miként csináltuk korábban és mindenkit ismert, akivel vagy informatikai vagy fejlesztési területen együttműködésünk volt.

Bár nem ő volt az első, aki az Assessment Systemsnél kutatással foglalkozott, de az ő 2016-os csatlakozásával lett teljes annak idején a PRD csapatunk, akiknek (így neki is) számos mai megoldásunkat és fejlesztésünket köszönhetjük.

Köszönjük Neked András, megtiszteltetés volt Veled dolgozni. Hiányozni fogsz nekünk!

Feliratkozás hírlevelünkre

* kötelező mező
Hozzájáruló nyilatkozat

Adatvédelmi Szabályzat


Share This