Kulturális különbségek a személyiség „sötét oldalát” illetően

Mindenkivel előfordul, hogy a karrierje során eljön az a pont, amikor már nem tudja elfedni a személyisége „sötét oldalát”. Elkerülhetetlen, hogy az emberek bizonyos viselkedéseket és reakciókat ne mutassanak ki az élet valamely területén, például vezetővé válásuk során vagy kapcsolataikban. Hogyan lehetséges, hogy öntudatos, képzett szakemberek is így viselkednek, pedig tisztában vannak azzal, hogy a stressz nemkívánatos viselkedést vált ki?

Freud mindezt abban a nézetében, melyet találóan „az élet kemény, próbálj meg együtt élni vele (a neurózisaiddal)” elnevezéssel illetett, állítja, hogy a születésünktől kezdve magunkban hordozzuk a különféle „idegkárosodásokat” és életünk során ezeket próbáljuk meg elrejteni és kezelni.

Sosem láttál még újszülöttet nevetve megszületni, igaz? Itt kint hideg van, világos és minden idegen; Freud szerint ez a tapasztalat rögzül bennünk, és traumaként a tudatalattinkban bennünk él. Még ha ezt a bizonyítatlan hipotézist nem is fogadod el, akkor is gondolj arra, vajon mi lehet az oka annak, hogy a gyerekek kedvenc szava éveken át a NEM? Miért mondogatják ezt állandóan? Tesztelik a határaikat, keresik a világ értelmét, miközben folyamatosan utasítgatják őket, hogy éppen hogyan viselkedjenek. Sokszor ezek az utasítások az ösztönös hajlamaikkal szöges ellentétben állnak.  A kísérletezés és az adaptálódás a módja annak, hogy megtalálják a számukra fontos utat.

Egy 2 éves gyermek növekszik és fejlődik, majd jön az iskola. Ott újabb hatalmi figurákkal és társakkal, valamint egy sokkal komplexebb szociális környezettel találkozik. A gyermek töretlen igyekezettel próbálja leküzdeni az alkalmatlanság érzését, melyet a megaláztatás, a lelki sérülések és egyéb traumák okoznak. Mindez tovább folytatódik a középiskolában, gimnáziumban, majd később is. Minden gyermeket érnek lelki sérülések, az iskolában mindannyiukat felszólítja a tanár, mikor éppen nem tudják a jó megoldást, vagy talán bántják őket a társaik az iskolaudvaron, nem beszélve azokról a félelmekről, melyek a tinédzserkor beköszöntekor bukkanak fel.
 
Valamikor huszonéves korunk elején megtörténik egyfajta „személyiségrobbanás”, mely által konkretizálódnak az egyén hajlamai. Az összes ilyen viselkedés melyekkel kísérletezgettünk életutunk keresgélése közben vagy miközben azt éreztük, hogy nem tudunk megfelelni mások elvárásainak, mind-mind beépülnek a cselekvési repertoárunkba.

A vezetők nem mások, mint zűrös felnőttek, akik hasonló pszichológiai problémákkal küzdöttek meg az életük során. Ugyanúgy érezhetik magukat alkalmatlannak és érzelmileg bizonytalannak, mint szüleik, tanáraik, iskolai zaklatóik, főnökeik, kollégáik és alkalmazottaik, valamint maga a munka is okozhat nekik ugyanúgy stresszt, mint a többieknek.  Ezek következtében bennük is kialakulnak ezek a szinte kontrollálhatatlan válaszreakciók. Szóval, miért is reagálnak így? Egyrészt megszokásból, másrészt azért, mert ez bizonyos szituációkban hatékonynak bizonyult a múltban...

A stresszre adott válaszokat, azaz megküzdési mechanizmusokat, melyeket az emberek ilyen helyzetekben alkalmaznak, 3 széles kategóriába sorolhatjuk. Az első kettő elég jól ismert: „Fight or Flight”, magyarul üss (konfrontáció) vagy fuss (távolságtartás) reakciópáros.
De amiről kevesebbet beszélünk, az a helyzetekbe való belenyugvás vagy a másikkal való egyetértés. Freud szerint ezek a hisztéria, a szorongás és a kényszeresség. A híres pszichoanalitikus, Karen Horney úgy csoportosította őket, mint cselekedni valami ellen, közeledni valami felé vagy eltávolodni tőle.

Kutatások kimutatták, hogy a vezetők kommunikációs stílusát és cselekvésmódját befolyásolja, hogy mely földrajzi régióban tevékenykednek. Ezzel egyidejűleg, bizonyos kultúrákban jobban tolerálják a vezetői hibázást, mint máshol. Kontextustól függően, egy személy „sötét oldala”, lehet egyfajta tabu, gyengeség, vagy, éppen ellenkezőleg, lehet egy törekvés annak a megértésére, hogy hogyan kellene egy elfogadható vezetőnek viselkednie.

Például, ha a szervezet hangsúlyozza a rangot, akkor bizonyos feltörekvő vezetők hajlamosak arra, hogy egyedi megküzdési képességeket fejlesszenek ki. A vezetők feladata, hogy felülről arra motiválják az alkalmazottaikat, hogy azok végrehajtsák a feladataikat. Ez a felülről jövő erő vezethet az ún. kiss up/kick down vezetési stílushoz (a felettesei felé behízelgő, a beosztottaival szemben goromba), melyet a túlzott tisztelet jellemez, valamint a felettesek felé való részletes riportálás, miközben a beosztottakkal szemben az illető parancsoló és elutasító. Ezt a viselkedés jobban tolerálják például Törökországban, Indiában, Szerbiában, Görögországban, Kenyában, Kínában, Hong Kongban és Dél-Koreában. Az, ezeken a területeken működő szervezetekben a munkavállalók hajlamosak szorgalmasabbak és kötelességtudóbbak lenni a főnökökkel szemben, de a beosztottakkal keményen bánnak. Bár ez a viselkedés ilyen extrém módon nem bizonyított a vezetők körében sem az Egyesült Államokban, sem az Egyesült Királyságban vagy Ausztráliában, mégis ez a fajta viselkedés hátráltatja ezeken a területeken is a legkevésbé a sikerességet.

A világ más részein sokkal elfogadhatóbb, ha egy vezető stressz hatására cinikussá vagy ellenségessé válik. Ezek a reakciók általában akkor jelentkeznek, amikor a személy kénytelen követni egy célkitűzést, vagy anélkül kell foglalkoznia egy feladattal, hogy azt ésszerűnek találná. Az ilyen stílusú vezetők sokkal elfogadottabbak Új-Zélandon, Indonéziában és Malajziában, ahol ez a viselkedés úgy tűnik, nem akadályozza a fejlődést és a haladást. 

Így elengedhetetlen a különböző országokban és régiókban annak a tanulmányozása, hogy a személyiség mely sötét oldalai tolerálhatóak a vezetői pozíciókban. Ezek az adatok arról informálnak bennünket, hogy az adott ország vezetése milyen kulcstényezők mentén gondolkodik és mi az, amit a dolgozók csodálnak vagy elfogadhatatlannak tartanak, illetve mi az, amit szívesen követnek. Továbbá, a kulturális különbségek megértése segít a vezetőknek feltenni a megfelelő kérdéseket, és meghozni a helyes döntést. A személyiség sötét oldala nem válik nyilvánvalóvá, mikor a személy még új és stresszes szituációban van. Ezek felmérése segítségül szolgálhat, hogy azonosítsuk ezeket a tendenciákat, mielőtt meghoznánk a döntést az előléptetésről.

Forrás: http://info.hoganassessments.com/blog